Ugrás a tartalomra

A történet

A fejezetek

Mediaș was not simply a town with vineyards. It was a town that thought its budget in wine, placed its depots beside the railway and gave a whole region the name Weinland.…

5 min read

Mediaș was not simply a town with vineyards. It was a town that thought its budget in wine, placed its depots beside the railway and gave a whole region the name Weinland. This page reads the context in which the Ambrosi family appeared.

The land of wine

Mediaș sits in the middle of the region the Saxons called Weinland — the land of wine. The name is older than the wine industry: it appears on the map of Transylvania published by Johannes Honterus at Basel in 1532. Specialists speak of eight centuries of vine growing in the Carpathian arc; for Mediaș that means the vine was never a fashion.

In 1865 Charles Boner, an English traveller in Transylvania, described the first good Transylvanian wine as something that astonished him by the fullness of its flavour, its peculiar freshness and the fire lurking in that “liquid gold”. At an exhibition, Baron Liebig is said to have told him that Transylvanian wines were of rare excellence and that the gold medal had gone to a wine from Mediaș. These are period testimonies, not slogans.

“Wine metropolis” is not a modern hyperbole. It describes an economy in which wine organised the town: the vineyards around it, the cellars beneath the houses, the merchants, the scales, the road to the station. When phylloxera arrived, it attacked not only a crop but the economic foundation of a town.

The barrel that set the prices

Between 1501 and 1858 Mediaș used wine as its unit of reference. Each year the town set the reference price of the measure of wine — 11.32 litres — and every other price and tax was calculated from it. It was not a symbol; it was accounting.

A town that ties its currency to wine ties its fate to the harvest. Hard winters, pests, transport and the quality of the must entered the municipal budget directly. Hence the habit of recording: registers, seals, scales. The town's seals show a hand holding a vine with three bunches — an image that reached the logo of Mediaș centuries later.

The system ended in 1858, but the reflex remained. When, at the end of the century, growers needed a commission and a school, they already had an administrative language for wine. The registers remain the best proof that wine was not only a drink but a unit of measure for everything sold and taxed in the town. Ambrosi did not invent the relationship between Mediaș and wine; he found it already written in the registers.

Phylloxera

Phylloxera appeared in France in 1863. It is attested in the Târnava region in 1889, having already passed through the Hungarian vineyards. Transylvania then had about 10,650 ha under vines, of which 6,760 ha in the Târnava zone and between 920 and 1,520 ha in the other three wine zones. The figures belong to a region, not to a single estate.

The damage was not only economic. In the 1890s phylloxera and downy mildew worked together and destroyed, in practice, all the vineyards of the Kokel and Mureș regions, where “our noblest wines” grew — the phrase is from a report of 1909. The old vineyards, with roots close to the surface and irregular planting, could not be treated.

The answer was not to restore the old vineyard but to replace it. American rootstock, grafting, a vine school: the technique changed not only the plant but the trade. Phylloxera is, paradoxically, the moment when Transylvanian viticulture became modern — and the moment when a family of growers entered history.

The school of vines

In 1871 Mediaș had the first agricultural school in Transylvania. It is a detail that explains much: the town taught agriculture before it taught wine, and the nursery was understood as a school, not merely as a factory for rootstocks.

Michael Ambrosi jun. passed through the agricultural school at Mediaș between 1894 and 1897, then the dairy school at Sárvár and the viticulture academy at Budafok. He returned as a teacher at the agricultural apprenticeship school in Mediaș. At Buftea, in the grafting season, 800–1000 people worked, most of them local; the staff had been trained at Aiud. A nursery that trains a thousand people is, functionally, a school.

Knowledge travelled with the goods. Catalogues contained not only prices but instructions; the nursery's 1936 brochure explains the viticulture law and how to plant. A buyer of grafted vines bought a method together with the plant. That is the sense in which Ambrosi was a school of vines: it did not only sell rootstocks, it sold a way of working.

The metropolis today

Today the “wine metropolis” can be read in a few places: in the depots near the station, in the cellars beneath the town, in the labels that survive and in the archive's 55 documents. And, of course, in the vineyard: Fetească Regală, the variety named here, covers some 12,661 ha in Romania.

Not everything that was a metropolis has remained spectacular. Some buildings have other uses, some land is working land, and the archive is more complete than the buildings. That is why the site does not promise a finished tourist trail; it promises a documented reading of the places that exist. What is being restored here is not a set but an economy.

An honest question remains: what does it mean to be a wine metropolis in a provincial town, after phylloxera, after nationalisation and after emigration? The answer is not a tourist panel. It is a network of people who care for the place — Core of Transylvania, Metropola de Vin, TouristCard.eu — and an archive that can be researched.

Az emberek

Akik viselték a nevet

  • 1862–1933

    Michael Ambrosi sen.

    A Szőlészeti Bizottság elnöke, faiskolai szakember, az oltásról szóló szórólapok szerzője

    Michael Ambrosi sen. (1862–1933) a Küküllő vidékének régi termelőcsaládjából származik. 1875-ben, apja halálakor tizenhárom évesen félbeszakította az iskolát, és átvette a család szőleit, földjeit és legelőit; attól kezdve a szőlőben tanulta a szakmát. Amikor 1889-ben a filoxéra a vidékre ért, beterjesztett egy jelentést az Erdélyi Szász Gazdasági Egyesület tanácsához, és szőlészeti bizottság létrehozását kérte; a bizottság létrejött, őt pedig elnökévé nevezték ki. 1892-től tíz évig dolgozott Friedrich Casparival, tanfolyamokat és gyakorlati munkákat tartva, 1901-től pedig az Egyesület tanácsában képviselte a szász termelőket. 20 hektárja volt Medgyesen, szőlővel és amerikai hibrid vesszőkkel, és 70 hektárja Küküllőváron; ez a terület az államosítás után a balázsfalvi kutatóállomás alapja lett. Az oltásról szóló szórólapokat írt, köztük az „Egy új oltási eljárás” címűt (1910, 1928-ban átdolgozva).

    Portrait
  • 1880–1940

    Michael Ambrosi jun.

    Faiskolai szakember, a nagyenyedi és bufteai igazgató, a „Der praktische Weinbauer” szerzője, Medgyes polgármestere

    Michael Ambrosi jun. (1880–1940) a medgyesi Mezőgazdasági Iskolát (1894–1897), a sárvári tejgazdasági iskolát (1897–1898) és a budafoki szőlészeti akadémiát végezte el 1903-ban. 1902-ben kezdeményezte a nagyenyedi birtok megvásárlását, amely 1905-ben az „Ambrosi, Fischer & Co.” nevet kapta, és amelyet 1912-től vezetett; 1906-ban jelentette meg a „Der praktische Weinbauer” című művét, három kiadással és egy 1913-as craiovai román változattal. 1907-től a bufteai Știrbey herceg faiskoláinak társa és igazgatója volt, 40 hektár vesszővel, 12 hektár oltottvessző-iskolával és évi 8–10 millió vesszővel. 1919-ben átvette a Gräfenberg szőleit, 1924-ben Medgyesre költözött, az 1920-as években pedig elvégezte azokat a klónszelekciókat, amelyekből valószínűleg a Fetească Regală név származik. 1933-tól Medgyes polgármestere volt.

    Portrait
  • 1895–1974

    Dr. Alfred Ambrosi

    Ügyvéd, szőlőtermelő, a medgyesi evangélikus egyház kurátora

    Dr. Alfred Ambrosi (1895–1974) elvégezte a Stephan Ludwig Roth Gimnáziumot, majd tüzérként a frontra ment az első világháborúban. Sebesülés és gázmérgezés után jogot tanult Kolozsváron, és 1921-ben doktorált; szőlészeti ismereteit aztán a berlini Mezőgazdasági Egyetemen és a kereskedelmi egyetemen mélyítette el. Néhány évig Hugo Stinnesnél dolgozott Hamburgban, majd ugyanannál a munkáltatónál az országban. 1927-ben átvette a küküllővári birtokokat, ahol a legkorszerűbb módszerek szerint művelte a szőlőt, és borszelekcióival meg a pincében végzett munkájával vált ismertté. A vesszőexport nemzetközi elismerést hozott neki, elsősorban az „Ambrosi-special” szelekció és a szőlészeti kongresszusokon tartott előadásai révén. 1942-ben a medgyesi evangélikus egyház kurátora lett, egészen a Németországba való kivándorlásig. 1974-ben halt meg Münchenben; erdélyi borról szóló hirdetései 1967-ben, 1971-ben és 1972-ben jelentek meg a német sajtóban.

    Portrait
  • 1925–2012

    Hans Ambrosi

    A hesseni állami szőlőbirtokok igazgatója — Kloster Eberbach; boríró

    Hans Ambrosi (1925–2012) 1942-ben érettségizett a nagyszebeni Brukenthal Gimnáziumban, közvetlenül azelőtt, hogy behívták katonának és az orosz frontra küldték. A háború után, 1947-ben végleg Németországba ment, 1948 és 1951 között agrártudományt tanult Stuttgart-Hohenheimben, a doktorátust két évvel később szerezte meg. A geisenheimi Oltottvessző-kutató Intézetben dolgozott, majd a stuttgart-hohenheimi Pomológiai Intézet asszisztenseként. 1954-ben Dél-Afrikába ment, ahol a Stellenboschi Egyetem szőlészeti szakaszát vezette, és megalapította a Nietvoorbij Intézetet. 1966-tól a hesseni állami szőlőbirtokok igazgatója volt Kloster Eberbachban, ahol helyreállította a kolostort és elindította a Rheingaui Zenei Fesztivált. 1990-ben nyugdíjba vonult, és több mint 60 könyvet publikált; 2001-ben megkapta az Erdélyi Szászok Kulturális Díját.

    Portrait
  • 1858–1935

    Friedrich Caspari

    Az újratelepítés úttörője, az Ambrosi család munkatársa, a filoxéra elleni küzdelem állami biztosa

    Friedrich Caspari (1858–1935) a másik úttörője Európa oltott vesszővel való újratelepítésének, Michael Ambrosi sen. mellett. A Bécs melletti szőlészeti iskolában — Klosterneuburgban — képződött, és 1892-ben tért vissza Erdélybe, amikor kinevezték a filoxéra elleni küzdelem állami biztosává. Ugyanebben az évben kezdte meg az együttműködést Michael Ambrosi sen.-nel, számos tanfolyammal és gyakorlati munkával, amelyeket tíz évig együtt tartottak. A családi brosúra a befolyási övezetek felosztását írja le: Caspari főként nyugat felé dolgozott — Erdély, Magyarország, Ausztria, Németország, Liechtenstein, Oroszország —, és keveset Havasalföldön, ahol a drăgășani Știrbey herceg faiskoláinak igazgatója volt, egy joitai faiskolával Bukarest mellett. Ambrosi kelet és dél felé dolgozott, később pedig az óceánon túl. Az itt megadott életrajzi adatok nem a családi brosúrából származnak.

    Portrait
  • Az Ambrosi archívum

    Barbu Știrbey

    Herceg, a drăgășani és bufteai faiskolák tulajdonosa

    Barbu Știrbey az Ambrosi család forrásaiban hercegként és a drăgășani meg bufteai faiskolák tulajdonosaként jelenik meg. Számára Michael Ambrosi jun. 1904-ben tízhektáros gyümölcsöst telepített Bufteán, amely 1909-re 50 hektárra nőtt, és 30 hektár kajszival meg szilvával foglalkozott; 1907-től a hercegi faiskolák társa és igazgatója volt. Bufteán 40 hektár vesszőszőlő és 12 hektár oltottvessző-iskola működött, naponta mintegy hárommillió literes öntözőrendszerrel, az alkalmazottakat pedig Nagyenyeden képezték ki.

    Portrait
  • Az Ambrosi archívum

    Josef Fischer

    Társ az „Ambrosi, Fischer & Co.” nagyenyedi cégben

    Josef Fischerről e dosszié forrásai szinte semmit sem őriztek meg: sem dátumot, sem arcképet, sem levelet. Neve az „Ambrosi, Fischer & Co.” nagyenyedi, Fehér megyei cégben él tovább, amelynek 1936-os őszi katalógusa — szeptemberben nyomtatva Nagyenyeden — csak a fejlécben említi, az „Ambrosi-Fischer Aiud” távirati címmel, a 22-es telefonszámmal és a 43.026-os CEC-számlával együtt. A cég a Romániai Faiskolások Általános Egyesületének tagjaként mutatkozik be, és megjegyzi, hogy „több mint 35 éve” létezik, ami a kezdeteit 1901 elé helyezi. Az 1936–1937-es katalógus gyümölcsfákat, rózsákat, amerikai alanyokat és oltott vesszőket sorol fel, köztük Fetească Regalăt. Ennyi: egy cégnév, egy faiskola és egy katalógus.

    Portrait
Pitz