Ugrás a tartalomra

A történet

Borok

Four variety names, a handful of period labels and a simple question: what exactly did Ambrosi name? This page separates what can be read on a label from what can be proved…

5 min read

Four variety names, a handful of period labels and a simple question: what exactly did Ambrosi name? This page separates what can be read on a label from what can be proved in a catalogue.

Fetească Regală

Fetească Regală is the variety that owes its name to Michael Ambrosi jun. Around the 1920s, at Gräfenberg, he was making clone selections for Mädchentraube (Fetească), Königsast and Italian Riesling; it was probably in the same period that the name Fetească Regală appeared. The family brochure calls him the variety's “godfather”.

In German the name sounds like a title: Königliche Mädchentraube; in Hungarian, Királyleányka. In all three languages the idea is the same — a “royal” Fetească, an ennobled selection. Today the variety covers some 12,661 ha in Romania and is the most planted in the country.

Success does not explain origin. Fetească Regală was not “invented” by Ambrosi in a laboratory; it was named and propagated by a nursery that already had the varieties, the clients and the catalogue. This is an important distinction: between creating a variety and giving it a name that lasts a century. A name is not established by decree but by catalogue, by rootstocks and by harvest.

Traminer

Traminer appears in the 1909 article among the varieties that yielded on average 15–25 hl per Joch (5,700 m²) — alongside Mädchentraube and Ruländer. It was not a table grape but an aromatic wine variety, grown in the old mixed plantings of Transylvanian vineyards.

The article mentions it in the context of the shift from “the old, inherited varieties grown in mixtures” to “pure varieties”. For growers this change was harder to accept than grafting: the graft saved the vine, but the pure variety changed the taste. Traminer was a low-yielding variety, with an aroma unlike that of Fetească; in a replanted vineyard it stood for the continuity of the old taste.

We have no Traminer label in the archive. We do have a technical text that fixes its yield and a context that explains why an aromatic variety could become a selling point. The absence of the label is not the absence of the wine; it is an absence of paper.

Mädchentraube

Mädchentraube is the German name of Fetească — “the maiden's grape”. In the 1909 article it appears among the less productive varieties, at 15–25 hl per Joch, while Gornisch and Welsch Riesling reached 80–100 hl in good years. The difference was not a hierarchy of quality but a matter of economics.

At Gräfenberg, Michael Ambrosi jun. made clone selections precisely for Mädchentraube, Königsast and Italian Riesling. “Königliche Mädchentraube” — Fetească Regală — is the name that links the nursery selection to today's variety. In Hungarian, Királyleányka preserves the same image.

Here is the core of the variety's story: not a moment of inspiration but a run of decades in which a German, a Hungarian and a Romanian name describe the same vineyard. Ambrosi worked in all three languages; the name that remained is the Romanian one. The same vineyard, three names: one of variety, one of title, one of everyday use. The archive uses all three, while the labels usually choose the one that sold better.

Rheinriesling

Riesling is a confusing name. The Ambrosi labels carry “Riesling”; the 1909 article speaks of Welsch Riesling, the variety that gave 80–100 hl per Joch in good years, and of Italian Riesling, for which Michael jun. selected clones at Gräfenberg. Rheinriesling — the Rhine Riesling — is another variety, with another origin and another profile.

The confusion is not ours; it belongs to a market in which “Riesling” had become a generic name for quality white wines. A catalogue promising “Riesling” could sell a Welschriesling, because the name then worked as a trade term rather than a denomination of origin. For a buyer, the name mattered more than ampelography.

The archive does not allow us to say which variety stood in a bottle of 1930. It does allow us to say which varieties the documents named and what yields they had. That honesty is more interesting than a confident label on a wine we have never tasted.

Reconstruction

The labels are the most visible part of the archive: Ambrosi Imperial, Ambrosi Privat, Neuburger, Riesling, Aurul Târnavei. They are printed, coloured, sometimes bearing a blazon; each promised a house, a rank, an origin. None carries a vintage.

Reconstruction begins here, with a discipline: we do not invent vintages, we do not fill in missing labels, we do not turn a mention on paper into a promise of taste. We can reconstruct the names, the graphics, the context and the market. We cannot reconstruct the wine. Reconstruction is not a restoration of objects; it is a reconstruction of meaning.

What remains to be done is more modest and more useful: to read the labels together with the documents, to say what we know about each name and to keep the difference between a product of today and a document of yesterday. A house rebuilding its past must begin by not inventing it.

Az emberek

Akik viselték a nevet

  • 1862–1933

    Michael Ambrosi sen.

    A Szőlészeti Bizottság elnöke, faiskolai szakember, az oltásról szóló szórólapok szerzője

    Michael Ambrosi sen. (1862–1933) a Küküllő vidékének régi termelőcsaládjából származik. 1875-ben, apja halálakor tizenhárom évesen félbeszakította az iskolát, és átvette a család szőleit, földjeit és legelőit; attól kezdve a szőlőben tanulta a szakmát. Amikor 1889-ben a filoxéra a vidékre ért, beterjesztett egy jelentést az Erdélyi Szász Gazdasági Egyesület tanácsához, és szőlészeti bizottság létrehozását kérte; a bizottság létrejött, őt pedig elnökévé nevezték ki. 1892-től tíz évig dolgozott Friedrich Casparival, tanfolyamokat és gyakorlati munkákat tartva, 1901-től pedig az Egyesület tanácsában képviselte a szász termelőket. 20 hektárja volt Medgyesen, szőlővel és amerikai hibrid vesszőkkel, és 70 hektárja Küküllőváron; ez a terület az államosítás után a balázsfalvi kutatóállomás alapja lett. Az oltásról szóló szórólapokat írt, köztük az „Egy új oltási eljárás” címűt (1910, 1928-ban átdolgozva).

    Portrait
  • 1880–1940

    Michael Ambrosi jun.

    Faiskolai szakember, a nagyenyedi és bufteai igazgató, a „Der praktische Weinbauer” szerzője, Medgyes polgármestere

    Michael Ambrosi jun. (1880–1940) a medgyesi Mezőgazdasági Iskolát (1894–1897), a sárvári tejgazdasági iskolát (1897–1898) és a budafoki szőlészeti akadémiát végezte el 1903-ban. 1902-ben kezdeményezte a nagyenyedi birtok megvásárlását, amely 1905-ben az „Ambrosi, Fischer & Co.” nevet kapta, és amelyet 1912-től vezetett; 1906-ban jelentette meg a „Der praktische Weinbauer” című művét, három kiadással és egy 1913-as craiovai román változattal. 1907-től a bufteai Știrbey herceg faiskoláinak társa és igazgatója volt, 40 hektár vesszővel, 12 hektár oltottvessző-iskolával és évi 8–10 millió vesszővel. 1919-ben átvette a Gräfenberg szőleit, 1924-ben Medgyesre költözött, az 1920-as években pedig elvégezte azokat a klónszelekciókat, amelyekből valószínűleg a Fetească Regală név származik. 1933-tól Medgyes polgármestere volt.

    Portrait
  • 1895–1974

    Dr. Alfred Ambrosi

    Ügyvéd, szőlőtermelő, a medgyesi evangélikus egyház kurátora

    Dr. Alfred Ambrosi (1895–1974) elvégezte a Stephan Ludwig Roth Gimnáziumot, majd tüzérként a frontra ment az első világháborúban. Sebesülés és gázmérgezés után jogot tanult Kolozsváron, és 1921-ben doktorált; szőlészeti ismereteit aztán a berlini Mezőgazdasági Egyetemen és a kereskedelmi egyetemen mélyítette el. Néhány évig Hugo Stinnesnél dolgozott Hamburgban, majd ugyanannál a munkáltatónál az országban. 1927-ben átvette a küküllővári birtokokat, ahol a legkorszerűbb módszerek szerint művelte a szőlőt, és borszelekcióival meg a pincében végzett munkájával vált ismertté. A vesszőexport nemzetközi elismerést hozott neki, elsősorban az „Ambrosi-special” szelekció és a szőlészeti kongresszusokon tartott előadásai révén. 1942-ben a medgyesi evangélikus egyház kurátora lett, egészen a Németországba való kivándorlásig. 1974-ben halt meg Münchenben; erdélyi borról szóló hirdetései 1967-ben, 1971-ben és 1972-ben jelentek meg a német sajtóban.

    Portrait
  • 1925–2012

    Hans Ambrosi

    A hesseni állami szőlőbirtokok igazgatója — Kloster Eberbach; boríró

    Hans Ambrosi (1925–2012) 1942-ben érettségizett a nagyszebeni Brukenthal Gimnáziumban, közvetlenül azelőtt, hogy behívták katonának és az orosz frontra küldték. A háború után, 1947-ben végleg Németországba ment, 1948 és 1951 között agrártudományt tanult Stuttgart-Hohenheimben, a doktorátust két évvel később szerezte meg. A geisenheimi Oltottvessző-kutató Intézetben dolgozott, majd a stuttgart-hohenheimi Pomológiai Intézet asszisztenseként. 1954-ben Dél-Afrikába ment, ahol a Stellenboschi Egyetem szőlészeti szakaszát vezette, és megalapította a Nietvoorbij Intézetet. 1966-tól a hesseni állami szőlőbirtokok igazgatója volt Kloster Eberbachban, ahol helyreállította a kolostort és elindította a Rheingaui Zenei Fesztivált. 1990-ben nyugdíjba vonult, és több mint 60 könyvet publikált; 2001-ben megkapta az Erdélyi Szászok Kulturális Díját.

    Portrait
  • 1858–1935

    Friedrich Caspari

    Az újratelepítés úttörője, az Ambrosi család munkatársa, a filoxéra elleni küzdelem állami biztosa

    Friedrich Caspari (1858–1935) a másik úttörője Európa oltott vesszővel való újratelepítésének, Michael Ambrosi sen. mellett. A Bécs melletti szőlészeti iskolában — Klosterneuburgban — képződött, és 1892-ben tért vissza Erdélybe, amikor kinevezték a filoxéra elleni küzdelem állami biztosává. Ugyanebben az évben kezdte meg az együttműködést Michael Ambrosi sen.-nel, számos tanfolyammal és gyakorlati munkával, amelyeket tíz évig együtt tartottak. A családi brosúra a befolyási övezetek felosztását írja le: Caspari főként nyugat felé dolgozott — Erdély, Magyarország, Ausztria, Németország, Liechtenstein, Oroszország —, és keveset Havasalföldön, ahol a drăgășani Știrbey herceg faiskoláinak igazgatója volt, egy joitai faiskolával Bukarest mellett. Ambrosi kelet és dél felé dolgozott, később pedig az óceánon túl. Az itt megadott életrajzi adatok nem a családi brosúrából származnak.

    Portrait
  • Az Ambrosi archívum

    Barbu Știrbey

    Herceg, a drăgășani és bufteai faiskolák tulajdonosa

    Barbu Știrbey az Ambrosi család forrásaiban hercegként és a drăgășani meg bufteai faiskolák tulajdonosaként jelenik meg. Számára Michael Ambrosi jun. 1904-ben tízhektáros gyümölcsöst telepített Bufteán, amely 1909-re 50 hektárra nőtt, és 30 hektár kajszival meg szilvával foglalkozott; 1907-től a hercegi faiskolák társa és igazgatója volt. Bufteán 40 hektár vesszőszőlő és 12 hektár oltottvessző-iskola működött, naponta mintegy hárommillió literes öntözőrendszerrel, az alkalmazottakat pedig Nagyenyeden képezték ki.

    Portrait
  • Az Ambrosi archívum

    Josef Fischer

    Társ az „Ambrosi, Fischer & Co.” nagyenyedi cégben

    Josef Fischerről e dosszié forrásai szinte semmit sem őriztek meg: sem dátumot, sem arcképet, sem levelet. Neve az „Ambrosi, Fischer & Co.” nagyenyedi, Fehér megyei cégben él tovább, amelynek 1936-os őszi katalógusa — szeptemberben nyomtatva Nagyenyeden — csak a fejlécben említi, az „Ambrosi-Fischer Aiud” távirati címmel, a 22-es telefonszámmal és a 43.026-os CEC-számlával együtt. A cég a Romániai Faiskolások Általános Egyesületének tagjaként mutatkozik be, és megjegyzi, hogy „több mint 35 éve” létezik, ami a kezdeteit 1901 elé helyezi. Az 1936–1937-es katalógus gyümölcsfákat, rózsákat, amerikai alanyokat és oltott vesszőket sorol fel, köztük Fetească Regalăt. Ennyi: egy cégnév, egy faiskola és egy katalógus.

    Portrait
Pitz